TothMo

Keleti kultúrák, írások, események


Egyenlőre az

ELTE - BTK - Keleti nyelvek és kultúrák - mongol szakirány

anyagait próbálom könnyen elérhető formában feltenni.

A tanáraink ebben is segítenek, különböző internetes helyeken majdnem minden itteni anyag elérhető, de vannak könyvek, amik már nagyon ritkák, ezeket fokozatosan felteszem, mert fontosak. Ezeken kívül a képek, a nyelvi leírások és a saját anyagok is felkerülnek. Ezek legtöbbje nagyon különböző helyekről és sok kutatással érhetőek el. A tanáraink által jegyzett anyagoknál pedig feltüntetem, kitől származnak, illetve általában csak azokat teszem fel, amik máshol is megtalálhatóak. Természetesen megpróbálom mindenki felé tisztázni,, hogy az anyaguk megjelenhet-e.

Van néhány kedves ismerős és barát, akik, bár nem járnak az egyetemre, de érdeklődnek a keleti kultúrák iránt. Számukra is igyekszem érdekes írásokat elérhetővé tenni.

Örök és gigantikus méretű hála Kápolnás Olivérnek az ujgur írásos képekért és a segítségéért.

Elérhető vagyok az eltebtkmongol@gmail.com címen.

Tóth Mónika


img_4325.jpg


Szakrális szöveg négy nyelven





sas.jpg


Oda vágyom, hol minden visszatér...



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 8
Heti: 33
Havi: 108
Össz.: 13 190

Látogatottság növelés
Oldal: TothMo
TothMo - © 2008 - 2024 - tothmo.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »